McDonalds bohóc egy ki festett arcú kisfiúval

Csak az a fontos, hogy gyerekekkel foglalkozzak

Önkéntesünk feljegyzése

Csak az a fontos, hogy gyerekekkel foglalkozzak

Önkéntesünk feljegyzése

Kecskés Evelin fiatal kora ellenére régóta segíti a miskolci Ronald Ház munkáját. A 22 éves egyetemi hallgató több mint egy éve került hozzánk és azóta is rendszeresen számíthatunk rá.

„Hogy hogy lettem önkéntes és hogy miért éppen a Ronald Házba kerültem? Ennek Igazából nagyon egyszerű oka van: mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, de sokáig nem tudtam, hol és hogyan is tegyem ezt. Miskolcon a Ronald Ház az egyetlen hely, ahol amellett, hogy játszhatok a gyerekekkel, nagyon nemes ügyet is támogathatok, segíthetek. A Ház működése és az alapítvány maga már az első pillanattól kezdve magával ragadott. Az, hogy van egy olyan hely, ahol a kezelés alatt álló gyerekek együtt lehetnek a szüleikkel egy olyan környezetben, ami egyáltalán nem hasonlít egy kórházra, szerintem felbecsülhetetlen. Rendszeresen tartok a kicsiknek kézműves foglalkozásokat, amit nemcsak ők, hanem én magam is nagyon élvezek.
A betegséggel járó küzdelmet és nehézségeket is átérzem, sajnos én magam is egy komoly betegséggel, Crohn-szindrómával küzdök. Mikor két évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam a kórt, nagyon magam alatt voltam, nehezen tudtam feldolgozni, talán még nem is sikerült teljesen. Azzal, hogy gyerekekkel foglalkozom, talán könnyebben megy majd, hiszen amellett, hogy nekik is örömet szerzek, én magam is nagyon élvezem és sokat tanulok tőlük.

Hamarosan megmutatom nektek, milyen is egy kézműves foglalkozás a miskolci Ronald Házban.”

Kecskés Evelin