Marcika

A LEGKISEBB HŐSÜNK

Marcika

A LEGKISEBB HŐSÜNK

A 23 hónapos Marciról januárban derült ki, hogy ciszta van az agyában, amit Debrecenben meg is műtöttek. Sajnos azonban a szövettan eredménye rosszindulatú agydaganatot mutatott, ezért februárban a Miskolci Központi Kórház onkológiai osztályára kellett utaznia Marcinak és édesanyjának.

„Nagyon meg voltam rémülve, hogy mi vár ránk. A főorvosnő a vizsgálat után azt mondta, hogy most már mehetünk a Ronald Házba, de őszintén fogalmam sem volt arról, hogy mi az, így még jobban megijedtem” – mondta el Marcika anyukája, Andi.

„Azután beléptünk a Ronald Ház ajtaján és egyszerűen csak elállt a szavam. Percekig csak arra gondoltam, mennyire hálás vagyok, hogy van ez a lehetőség.” Andi elmondta, hogy hihetetlen erőt és megnyugvást adott nekik, hogy a Ronald Házban lakhattak, ahol a két hónapos sugárterápia alatt békét találtak, Marci pedig sok játékot, ami elterelte figyelmét a betegségről. Olyan jó eredményeik voltak, hogy minden hétvégére hazamehettek, és Marci is egy kis hősként viselte a kezelés nehézségeit. Áprilisban hazaköltöztek, sajnos azonban az eredményeik nem javultak, ezért június eleje óta ismét a Ház lakói, amióta Marci kemoterápiát kap.

„Annyi erőt ad nekünk a Ház! Itt mindenki mosolyog, mindenkinek van egy kedves szava a másikhoz. Dalma és Erika is sokat segítenek nekünk, hogy könnyebben átlendüljünk a nehéz napokon, és persze a többi szülővel is jó néha beszélgetni. Marcika is imád itt lenni, amikor pár hónap után visszajöttünk, még arra is emlékezett, melyik polcon vannak a kedvenc játékai.”

Andi és Marcika számára az is nagy segítség, hogy a Ronald Ház nyújtotta lehetőségek segítségével nem szakadt szét a család: Marcika húga, Zoé és az apukájuk is sok időt tölt itt.

„Nagyon hálásak vagyunk mindenért, amit itt kapunk. Az, hogy van ez a lehetőség, mindig meghatottsággal tölt el engem” – mondta Andi.