2018 májusa. Ragyogó napsütés, 25 fokos meleg. A fák zöldellnek és Miskolc városa is virágba borult. Ez minden évben hasonlóképp történik, de idén valami mégis más. Két hete kezdtem dolgozni új munkahelyemen, a Miskolci Ronald Házban és nálunk bizony a gyermeknap már itt van a küszöbön.

Igen, gyermeknap. Valamikor húsz évvel ezelőtt jómagam is lázba jöttem már csak a gyermeknap szó hallatán is, viszont ma már a gyermeknap fogalom mást jelent számomra, amely felismerést a Ronald Háznak is köszönhetek. A Roniban lakó gyerekek, illetve a B-A-Z Megyei Kórház osztályairól az általunk szervezett gyermeknapra meghívott kis lurkók nem csak az ajándékok miatt várják ezt a napot. Az ajándék másodlagos.

Ők a gyermeknaphoz hasonló rendezvényeken töltekeznek. Ők ezeken a közösségi eseményeken érzik, hogy tartoznak valahova, hogy az emberek kíváncsiak rájuk, hogy nekik is jár az örömmel teli szórakozás lehetősége. Hogy számítanak.

Úgy gondolom, hogy látni a vidámságot ezeknek a gyerekeknek az arcán a legnagyobb ajándék.

Talán nekünk, felnőtteknek ez a képzeletbeli gyermeknapi ajándék – hiszen ha jobban magunkba nézünk, rájöhetünk, hogy mindannyiunkban ott él a gyermek!-, amelyet a Ronald Házba meghívott kis hősök mindenféle tudatosság nélkül, a belőlük áradó bájjal és természetességgel, gyermeki egyszerűségükkel adtak nekünk.

Természetesen a házmenedzser által szervezett programok még inkább feledhetetlenné varázsolták a miskolci gyermeknapot, hiszen a Vidám Vándorok zenés mesejátéka, az „Ecsetre fel a gyermekekért” önkéntes csapatának kreatív foglalkozása és a finomabbnál finomabb ételek-italok kicsiket és nagyokat egyaránt elkápráztattak.

Boldogsággal tölt el, hogy részese lehettem mind az előkészületeknek, mind a rendezvénynek. Bárcsak minden nap gyermeknap lenne! A következő sorok pedig úgy érzem, mindnyájunknak szólnak:

„Legyen most minden nap csakis a mi napunk,
Énekeljük hangosan: együtt vagyunk!
Reggelente majd mindig vidáman ébredünk,
Még egyszer, most hangosabban: együtt leszünk!”
(Pregitzer Fruzsina)